A kötődő nevelés kemény dolog, ha nem kötődsz kötődően nevelőkhöz

A kötődő nevelés kemény dolog, ha nem kötődsz kötődően nevelőkhöz
 
Szerző: Sarah, 2013. május 3.  

„A kötődő nevelés egyenes utat jelent a nem fogom azt mondani, hogy a bukáshoz, szóval a nagy nehézségek felé” -mondja Jasmine Homer (watoday.com.au


Úgy startolni egy 42 kilométeres maratonon, mintha 5 kilométeres távra számítanál, az egyenes utat jelent a  nem fogom azt mondani, hogy a bukáshoz, szóval a nagy nehézségek felé.  Ha pedig olyan futócsapattal edzel, akik sprinterek vagy az 5 kilométeres távra készülnek, akkor nagy nehézségek elé nézel. Ha pedig azon a bizonyos maratonon ezekkel a sprinterekkel és 5 kilométeres távot futókkal egyszerre rajtolsz… akkor tényleg nagy nehézségek elé nézel. Olyan gyorsan kezdesz majd futni, ahogy csak bírsz, hogy ne maradj le azoktól a társaidtól, akik rövidebb távot futnak. 



Amikor viszont ők már beértek, neked még nagyon sok van hátra, miközben már lemerültél a sprintben, amiért tartani akartad velük az iramot. 
Ha beiratkozol az orvosi karra abban bízva, hogy az olyan lesz, mint hatodikban a biológia, az egyenes út a nem fogom azt mondani, hogy a bukáshoz, szóval a  nagy nehézségek felé. Ha pedig minden barátod arról mesél, milyen könnyű a biosz, te pedig ezt hallva azt gondolod, ezt fogod majd tapasztalni az orvosi egyetemen is… akkor tényleg nagy nehézségek elé nézel. Csodálkozol, hogy miért buksz meg a váratlan vizsgákon, és miért nem jut időd a tanulás miatt még az alvásra sem, miközben a barátaid buliznak.

Ha úgy döntesz, megmászol egy hegyet, de lankás domboldalon sétálva edzel, az egyenes út a nem fogom azt mondani, hogy a bukáshoz, szóval a  nagy nehézségek felé. Ha pedig minden barátod lankás domboldalon sétál, és arról mesél, hogy csak egy óra volt az egész, miközben te küzdesz, hogy elérd a hegycsúcsot… akkor tényleg nagy nehézségek elé nézel. Ők jóval korábban célba érnek, mint te, és úgy fogod érezni, elbuktál, pedig igazából sokkal messzebbre jutottál, és sokkal nehezebb dolgod volt. 

Nem a céllal van a gond, hanem a hibás elképzelésekkel. A felkészülés hiányával. Azzal van a gond, hogy olyan emberekkel beszélsz, akik annyira elképesztően más utat választottak, mint te, hogy úgy érzed, a te utad sikertelen  ahelyett, hogy azt éreznéd, a te célod, döntésed, útvonalad más. 

Ha szinte magától került az utadba a kötődő nevelés, akkor nagyszerűek a megérzéseid, és jó, hogy hallgatsz rájuk. Gratulálunk! De még így is szükséged van megfelelő támogatásra, a megfelelő beszélgetőpartnerekre, a megfelelő olvasmányokra, és arra, hogy megértsd, hogyan kezdődött, hogyan folytatódott, milyen mérföldkövek mentén folyik és hogyan fog véget érni az a futóverseny, amin elindultál. 

Máskülönben ilyen beszélgetésekre számíthatsz:
„Olyan fáradt vagyok.”
„Ó, az én kicsikém átalussza az éjszakát.”
„Hogy érted ezt el?”
„Hagytam sírni.”
„Ó, mi együtt alszunk.”
„Á, én nem lennék hajlandó az együttalvásra. Egy barátom unokahugának a lányának a testvérének az unokatestvére FŐISKOLÁS koráig aludt a szüleivel! Vagy lehet, hogy középiskolás koráig. De az egészen biztos, hogy az ELSŐ KÉT ÉVBEN igen. Szörnyű volt. Ráment a szülők házassága.”
„Ó!”
„Sírni kéne hagynod. Csak ennek van értelme. Ne kínozd magad tovább. Akkor boldog a baba, ha az anyukája is boldog.” 
Ehelyett:
„Olyan fáradt vagyok.”
„Én is. Durva éjszakánk volt.”
„Néha úgy érzem, ennek sosem lesz vége, és már soha nem fogok rendesen aludni.”
„Ne már! PERSZE HOGY FOGSZ! A harmadikkal csinálom már, tudom, milyen. Az elején olyan, mintha sosem akarna vége szakadni, de ez csak azért van, mert a babádnak még mindig olyan sokmindenre van szüksége, és annyira függ tőled. De ahogy erősödnek és nőnek, és maguk is tudnak segíteni magukon, ANNYIRA önállóak lesznek!”
„Csak olyan nehéz.”
„Az. De a babád éppen hat hónapos. ÓRIÁSI növekedési ugrásuk van ilyenkor. Szóval emiatt érezheted magad kiégve. Én igyekszem fejben tartani, mikor vannak a növekedési ugrások, hogy tudjam, emiatt érzem olyan nehéznek a napokat, és így könnyebben átlendülök ezeken. Mi most a legnehezebb neked? Lehet, hogy van valami ötletem, ami segít neked egy kicsit több alváshoz jutni.”

Ha úgy nevelsz kötődően, hogy nem tudsz kötődően nevelő barátokkal beszélgetni, az oda vezet, hogy végül úgy érzed, elrontod a gyerekedet, a gyereked manipulál téged, egy gonosz bábjátékos rángat körbe-körbe, önző módon megfosztva téged mindattól, amire szükséged van, hiszen a gyerekek rettenetes kis lények, akiket idomítani kell. Nincs ebben sok boldogság. 
Nem arról van szó, hogy nehéz kötődően nevelni. Arról van szó, hogy ha olyan emberek vannak körülötted, akik másként csinálják, mint te… az nehéz. Arról, hogy ha készülsz valamire, aztán mégis valami más a feladat, és nem látod, hogyan alakul majd a helyzet a továbbiakban… az nehéz. 

A kötődő nevelés hihetetlenül jó dolog, érdemes csinálni. Persze, kemény. Minden út az. 
De ha megérted, mivel van dolgod, és ha támogató emberekkel veszed körül magad… akkor megéri. 
Akkor nem pazarlás, hanem befektetés. 

Találd meg a csapatodat, a törzsedet, ami befogad! Ha a kötődő nevelés az, ami ösztönösen vonz, akkor találd meg azokat az embereket, akik szintén ezeket az ösztönöket követik. A szóhasználatuk, az elleshető trükkjeik, az utad során nyújtott társaságuk… mind szívmelengető, értékes napok felé terelnek majd ahelyett, hogy valami rohadt kemény időszakba taszítanának.Ez most nekem nem egy rohadt kemény időszak. Nehéz, de értékes és jelentőségteljes időket élek, ami hihetetlenül örömteli és lenyűgöző. Nem változtatnék semmin. Még akkor sem, ha tényleg jólesne egy alvás.  

Forrás: http://nurshable.com/2013/05/03/attachment-parenting-is-hard-when-you-are-not-attachment-parenting/

Mit jelent a kötödő nevelés?


Mit jelent a kötödő nevelés?

Kötödő nevelés – Attachment Parenting

A fogalom a fejlődéspszichológiából származik, és William Sears gyermekorvos és felesége, Martha alkotta meg.
Nem nevelési stílusról van szó, annak eredeti értelmében, hanem sokkal inkább a gyermekhez és a gyermek szükségleteihez való alapvető viszonyról. Arról, hogy a gyermekre bízzuk magunkat, szoros kapcsolatot alakítsunk ki vele és szeretetteljesen és odaadóan gondozzuk.Különös hangsúlyt kap az érzelmi- és a térbeli közelség. Ennek eredményeképp a gyermekek kiegyensúlyozottak és elégedettek lesznek és sok örömet okoznak a szüleiknek. 

A kötődő nevelés alapelvei Dr. Sears és az API (Attachment Parenting International) megfogalmazásában:


• Készüljünk fel a várandósságra, a születésre és a szülői szerepre!
• Szeretettel és tisztelettel tápláljuk a gyermeket!
• Megbízhatóan és érzékenyen válaszoljunk a babák jelzéseire!
• Sokat hordozzuk a gyermeket!
• Aludjunk egymáshoz közel!
• Éljünk egységként!
• Ne adjuk szükségtelenül vagy túl korán bölcsödébe vagy családi napközibe a gyermekünket!
• Élvezzük a gyermeket és a családi életet!

A kötődő neveléshez kapcsolódó fogalmak a „természetes gyermeknevelés” és a Jean Liedloff nevéhez fűződő „kontinuum-elv szerinti nevelés”. Jean Liedhoff „Az elveszett boldogság nyomában” című könyve

A kötődő nevelésről további információkat az API és Dr. Sears hivatalos honlapján találhatsz.
www.attachmentparenting.org
www.askdrsears.com

Regina

06304287838

Hordozótár Webshop: Babahordozó, Mosható pelenka, Kismama ruha

Az újszülött babák biztonságos hordozásáról

A kicsi újszülött babák hordozása egyszerre nehéz és könnyű is. Nehéz, mert olyan picik és törékenyek, főleg az első időszakban. A babahordozás viszont nagyon fejlesztő és rendkívüli közeli kapcsolatba tudja hozni az Anyát/Apát a babájával.

Remek számos és más előnye is van, a teljesség igénye nélkül:

  • tejtermelést serkentő hatású
  • kevesebb sírás
  • kompetencia növekedése az újdonsült szülőknél

Ezért a számos előnyért nagyon támogatható a babahordozás elterjesztése, hogy minél több család tudjon élni ezzel a páratlan lehetőséggel!

A biztonságos hordozásért a következő 3 tippel szeretnék segíteni abban, hogy mit várjunk el egy jó hordozótól:

  1. A légutak szabad átáramlását leginkább függőleges pozícióban hordozott babánál tudjuk elérni. A kisbaba teste nem roskadhat össze a hordozóeszközben, ezt  pedig a kellő szorosság kialakításával tudjuk elérni. A kellő szorosságot, úgy állapíthatjuk meg, ha óvatosan előrhajolunk, a baba teste nem távolodhat el tőlünk 1 cm nagyobb távolságban.Ha úgy érezzük, szoros, nem kényelmes, nehezen kapunk levegőt mi magunk, akkor az a kötés túl szoros lett, lazítsunk rajta.
  2. Teljes mértékben támogatja az újszülött gerincének fejlődését, ha az eszközünkben a gömbölyű gerinctartást alakítjuk ki. Ez az újszülött kisbabák teljesen természetes, fiziológiás tartása, ez a pozíció nagyon kényelmes a számukra. Emellett figyeljünk rá, hogy a lábai felhúzott terpesztett (guggoló) tartásban álljanak, a feneke lejjebb legyen mint a térde, ezzel támogatva a kényelmes begömbölyített pozíciót.
  3. A baba a testünkön legyen olyan magasan, hogy figyelemmel tudjuk kísérni az arcát. A hordozó eszközzel támasszuk olyan magasan a fejét, hogy az ne tudjon hátrabilleni, csuklani. 

Ezek az eszközök jószívvel ajánlhatók a legkisebb babák számára:D

Mutatok egy pár videót, ez alapján közelíthetsz afelé, hogy milyen babahordozóra van szükségetek:

A mellgyulladás és lehetséges megoldása szoptatás alatt

A mellgyulladás és lehetésges megoldása szoptatás alatt

A mellgyulladás és lehetséges megoldása szoptatás alatt

 

A legfélőbb probléma lehet a szoptatás alatt a mellgyulladás. A legtöbben úgy gondolják, hogy a kialakulása alatt nem lehet szoptatni és a legtöbbször abba is kell hagyni teljesen. Tényleg fájdalmas és kellemetlen probléma a mellfeszülés, a csomó a mellben, amely a mellgyulladás kialakulására utal. A legjobb hír, hogy ez az állapot gyógyítható anélkül, hogy a szoptatást abba kellene hagyni! 🙂

 

Kép

mastitis, vagy másnéven mellyulladás kialakulása általában a szülést követő 2-3 hétben alakul ki a leggyakrabban.

A mellgyulladás tünetei lehetnek:

  • fájdalmas meleg tapintású csomó a mellben
  • bőrpír a csomónál
  • 38,5 fok feletti láz
  • influenza szerű tünetek, végtagfájdalom

Mindezek összessége jelezheti a kialakult mellgyulladást.

A szoptatásban az igény szerinti szoptatás nagyon fontos szerepet kap. A mellben a tejtermelés a kereslet-kínálat elvén működik, így az elegendő tejmennyiség a baba jelzését figyelembe véve fog kialakulni, tehát amikor csak jelzi, mellre érdemes tenni.Így nő a kereslet, tehát ehhez az igényhez nő majd a kínálat is. Emelett, ha a mellet gyakran üríti a baba,a tej pangása a mellben elkerülhető.

A tejpangás kialakulásának lehetséges okai:

  • Anya és babája el vannak különítve
  • időre szoptatott baba
  • nem jó technikával szoptatott baba
  • egy nem megfelelően megválasztott melltartó, ami bizonyos helyeken szorít
  • sebes mellbimbó, amelyen a kórokozók bejuthatnak

 

Ha a szoptatás vagy fejés  vagy egyéb konkrét terápia hatására sem oldódnak meg a tünetek, majd kemény, fájdalmas, bőr pirossággal járó csomó alakul ki a mellben, a láz felszökik és végtagfájdalom  érzet is van, akkor a mellgyulladással állunk szemben.

Lehetséges megoldások mellgyulladás esetén:

1. Szoptass tovább!

A kezelés egyik nagyon fontos alapja, hogy a szoptatás menjen tovább, mivel kiváltó oka az volt a mellgyulladásnak, hogy a tej nem tudott kiürülni rendesen. Sajnos sokszor hallani hogy az érintett mellből ne szoptasson az anya, pedig ez inkább súlyosbítja semmint segíti a gyógyulást.

2. Kérj segítséget szoptatási tanácsadótól!

Fontos, hogy a mellre helyezési technika megfelelő legyen, hiszen csak akkor ürül ki a mell megfelelően és szűnik meg az elzáródás, a mellfeszülés. A csomók is akkor múlnak el maradéktalanul, ha a tej teljesen és megfelelően ki tud ürülni, csökkentve a további csomók kialakulását.Ebben segíthet egy tanácsadó, hogy a szopási technika megfelelő irányban menjen, a szoptató anya is tisztában legyen azzal, hogy mi az amire a mellre helyezés közben feltétlenül figyelni kell.

3.Szoptasd gyakran kisbabádat!

Segíti a gyógyulást és e mellgyulladást megelőzni, ha gyakran legalább 8-12 alkalommal van mellen a baba 24 órán belül. Amennyiben a szoptatás nem lehetséges, akkor a gyakori fejéssel kell kiüríteni a mellet. A fejés alkalmanként legalább 20 perc legyen.

4. Mindig az érintett oldal legyen az első!

Mindig kezdjünk a gyulladt oldallal. A másik oldalt se hagyjuk túltelítődni, a szoptatás utáni fejéssel érdemes fokozni az emlő ürülését.

5. Használj meleg és hideg borogatást!

A szoptatás előtt érdemes meleg borogatást alkalmazni, mert ettől lazulnak a szövetek, és könnyebben ürül a tej a mellből. Két szoptatás között pedig hideg borogatást alkalmazhatunk, amely a duzzanatot és a gyulladást csökkenti. Ezeket csak akkor alkalmazzuk, ha jólesik.

6. Ne masszírozzuk erősen és mást se kérjünk meg erre!

Előnyös lehet szoptatáskor a mellbimbó irányába terelni a tejet, amikor beindul a tejleadás. Ez a mozdulat egy finom lefelé simító mozdulat legyen.

A mellben lévő csomók durva szét maszírozása semmiképpen sem támogatható, mivel későbbi visszatérő krónikus problémához vezethet, állandósuló fájdalom kísérheti. A durva masszírozással “összetörhetjük” a tejcsatornát, ezzel krónikussá válhat a probléma.

7. A mellbimbón lévő seb kezelése!

A mellbimbón fertőzött seb látható, mindenképpen kezeljük!

8. Egészséges, tápláló étrend és pihenés!

A gyógyuláshoz fontos a bő folyadék a tápláló, egészséges étkezés és a pihenés.

 

 

Ha szükséges fájdalom és lázcsillapító alkalmazása,akkor már van olyan amely a szoptatással összeegyeztethető. A tünetek nem enyhülnek 12-24 óra alatt, akkor szükséges lehet antibiotikum szedésére. Vannak már olyan hatóanyagú antibiotikumok, amelyek összeegyeztethetők a szoptatással, így nem szükséges abbahagyni.Az antibiotikum szedésére legalább 10-14 napig van szükség, amely alatt már jelentős javulás lép fel.

Amennyiben a javulás továbbra sem következik be, akkor fennállhat a tályog lehetősége, amit viszont sebészi úton szükséges megoldani.

A mellgyulladás gyakran jelentkező kellemetlen és fájdalmas problémája lehet szoptatásnak, ám megfelelő terápia alkalmazása mellett szépen elmúlik szövődmény nélkül.

Érdemes lehet már korán egy támogató szakember segítségét kérni, hogy a baba és a mama is sokáig élvezhessék a szoptatás pozitív hatásait.

Ha úgy érzed valami nincs rendben, akkor keress fel egy közelben lévő szoptatási tanácsadót. 🙂

Örömteli babázást,

Regina

Szobatisztaság kezdete leszoktató pelenkával

Szobatisztaság kezdete leszoktató pelenkával

Mire is való a leszoktató pelenka és hogyan fog segíteni Nektek a szobatisztaságban? Mit is akarunk vele elérni?

Az elsődleges cél mindig az, hogy a gyerek minél hamarabb szobatiszta legyen, de mindenképpen érdemes tudni azt hogy a hogy egy bizonyos érettség kell ahhoz, hogy a kisgyerekek le tudják tenni a pelenkát. Ez nyilván nagyban függ attól hogy előtte milyen pelenkát is használtak.
Körülbelül két éves korra érik meg a gyerkőc szervezete arra, hogy egyáltalán elkezdhetjük a szobatisztaság kialakítását.

Ehhez nagyon sokszor nagyon nagy türelem szükséges, éppen ezért nagyon jó, ha fel készíted magad arra hogy semmit nem szabad erőltetni hiába érzed te vagy akár a család már sürgetőnek a helyzetet, mondjuk óvodába készülés esetén.

Amikor eldobhatós pelenkából szeretnénk leszoktatni a gyerkőcöt akkor az mindig egy élesebb váltást jelent a szülőnek és a gyereknek is.

A gyerek elkezdi megtapasztalni hogy milyen az, amikor pisis, vagy hát “nedves” a nadrágja.

A mai leszoktató pelenkák már annyira csinosak és szépek, hogy a gyerekek nagy örömmel és szívesen veszik fel, mint az első bugyit vagy nadrágot és ez már egy nagy fiús érzetet kelt vagy nagylányost. 🙂

Így kijelenthető ,hogy a leszoktató pelenka azért fog elvezetni a szobatisztaságig, bármilyen pelenkát is használtatok előtte mert elkezd a gyermek számára kellemetlenné válni ,hogy pisis, hogy nedves és innentől kezdve szeretne majd szárazban lenni.
Sokkal könnyebb lesz neki levenni majd a pelenkát és elengedni miután megtapasztalta ezt az érzést.

Ráülni a wcre izgalmas dolog nekik hiszen kicsik még és ez olyan nagy dolognak tűnik mert apa és anya is ráül a vécére és ha van nagy tesó akkor ő is rá, szóval ez olyan nagy-nagy emberes dolog.
a leszoktató pelenkaval mindezt meggyorsíthatjuk hiszen az ösztön, a vágy az ott él bennük, hogy ők is nagyok lehessenek és ez a pelenka letételével kezdődik, a második élet évet betöltve. Ezután izgalmas lesz egy kis bugyi vagy nadrág felvétele pláne ha izgalmas vagy aranyos minta van rajta.

Milyen fajtát érdemes??

És itt jön képbe, hogy milyen leszoktató pelenkát válasszunk. Nálam a két legnépszerűbb, azaz Imsevimse és a Pop-in, ezeket választják a legsűrűbben.

Mind a kettőt nagyon szeretik és a gyerekek is szívesen felveszik. A pop-in nappali pelenkájáról, azt kell tudni hogy egy-egy becsurranást bír ki, és már tényleg nagyon bugyi fazon, tehát vékony és egy egész pisit nem bír ki.

Az Imsevimse nappali pelenkája már egy pisit kibír.  A pop-in éjszakai pelenkája az nagyon jó, mert éjszakára egy plusz betét is beletehető amivel már tényleg jól kibírható az olyan éjszaka, amikor az eldobható pelenka már szinte minden reggelre száraz. Nyilván vannak olyan napok amikor a gyerek esetleg többet iszik este és erre kell felkészülni ezzel, de nem érdemes visszaadni rá az eldobható pelenkát, napközben pedig a leszoktatót mert teljesen összezavarodik. Érdemes tartani egy nappalit és egy éjszakai pelenkát, akár úgy is hogy kettő-kettő legyen és akkor napi szinten kimosni.

Ez biztos hogy meghálálja magát időben és gyorsaságban a pelenkáról való leszoktatásnál.

Hajrá, szobatisztaságra fel!

Regina