Hordozóeszköz-Körkép

Hordozóeszköz körkép

Hordozóeszköz-Körkép

A babahordozás népszerűbb mint valaha. 🙂 A tudatosság, az hogy nem mindegy gyermekünk felnövekedésének menete, hozza magával az “alter” nevelési lehetőségeket. A Babahordozás pontosan ezt támogatja: egy más fajta nevelést, egy kötődő, összekapcsolódó nevelést, amelynek eredményeképpen felszabadultabb és boldogabb generáció növekedhet fel. Minden szülőnek a legfontosabb kincs a gyermeke,így  természetes igényünk van arra, hogy a legjobbat adhassuk nekik. Nagyon fontos az is, hogy ebben az igyekezetben ne veszítsük el önmagunkat, mi is kényelmesen és jól érezzük magunkat, hiszen ebben az állapotban tudjuk gyermekünknek a legtöbbet is adni magunkból.

Pontosan ezért fontos, hogy mindenki megtalálja azt az eszközt, amiben a legjobban vannak együtt. Amiben mindketten komfortosan és jól érzik magukat. Sok jó eszköz elérhető a piacon, tényleg megtalálható a számunkra legjobb, amit gyermekünkkel úgy használhatunk, hogy biztonságban érezzük magunkat és élményként tekintünk a csodálatos hordozós évekre, tettük azt bármilyen számunkra legjobb eszközben..

  • Fizió csatos hordozó (PhysioCarrier baby carrier)


Csatokkal működő, de nem hagyományosan kialakított csatos hordozó.

A francia Je Porte Mon Bebe cég által gyártott hordozó a maga nemében egyedülálló a piacon. Háta felnyitható, ezzel szellőztethető a gyerkőc háta a legnagyobb kánikulában is. Egész pici babáknak is jó, remek terhelést biztosít a szülői testnek.

A Fizió a nevében is hordja a kialakítását, ügyeltek arra, hogy a babának pont a korához megfelelő testhelyzetet tudja felvenni ortopédiai szempontból. A Fizió csatos hordozóhoz egy külön megvásárolható újszülött párna és nyaktámasz is tartozik, ez biztosítja a pici kortól való használhatóságát. Sok kényelmi funkcióval ellátott, ami tényleg a hordozás habja és teteje, finoman szólva. 🙂

A mellkaspánt vajpuhán suhan a húzórészen, nem kell rángatni és erőltetni. A hátrész hálós részét felgumizható, ezért sosem zavaró. A testrész hossza állítható az eszköz hátán lévő hevederrel. Az eszköz ,megközelítően 4 éves korig használható vagy 20 kg-ig.

 

Szellőző a Fizio csatos hordozón

Fizió, a francia csatos PhysioCarrier baby carrier

 

Fizió, a francia csatos PhysioCarrier baby carrier

 

Fizió, a francia csatos PhysioCarrier baby carrier

 

  • Szövött hordozókendő

Hosszú 270 cm-től 570 cm között változó szövetek, vagy még ennél is lehetnek hosszabbak.Szélességük általában 70 cm. A hosszuk, szélességük általában gyártótól függ. A minőségük nagyon változó, így az áruk is, ha jobb minőséget szeretnénk, akkor az drágább is. Ezzel párhuzamosan változhat a kötésünk milyensége,minősége. Egy könnyebben kezelhető kendővel hamarabb lehet élmény a babahordozás. Sok-Sok fajta van, sokféle minőséggel.

Mekkora kendő kell nekem?

Ez sokszor felmerül kérdésként. Átlag testalkatra a közép méret, ha csak Anyuka hordoz elegendő a 460 cm-es kendő, vékonyra a 410-420 cm-es is. Függ a pozíciótól és a kötéstől, milyen kötést szeretnénk, 1-2, vagy 3 rétegűt? Ezek mind befolyásolhatják a döntésünket.

Amire figyeljünk, ha vásárolunk:

Ki fogja használni? Apa is, Anya is? Akkor a 460 vagy a fölötti kell

Milyen pozícióban hordozunk? Elöl kötésekhez általában hosszabb kendő kell, de vannak rövid kendős elöl kötések is 410-460 cm ami biztosan kell.

Több rétegű kötést szeretnénk? Ha több rétegben szeretnénk kötni, biztosan kell a hosszabb kendő a kényelmes megkötéshez.

Mettől-Meddig használható?

Rendkívül univerzális, a születés pillanatától egészen a hordozóskor végéig használható, sokoldalú hordozóeszköz. Éppen ez az a tudás, ami sokakat elrémít a használattól, hiszen minden alkalommal meg kell tanulni, amikor új kötést vagy éppen másik pozíciót szeretnél tanulni.

  • Hosszú,4-5 méter anyag, amit az alábbi képeken láthatsz.

szövött hordozókendő

Iker babák hordozása szövött kendőben

Többféle szövéssel készülhetnek:

  • Keresztsávoly (csíkos kendők)
  • Gyémántsávoly (apró gyémántokat mintáznak, Pl. Indio )
  • Atlasz-szövés
  • Jacquard szövés-technika

Sokakat elriaszt az az állítás, hiedelem, hogy kicsi babák hordozásához legjobban csak a szövött hordozókendő felel meg, csak abban lesz egészséges és boldog a baba.Ha Te nem érzed magadban azt az affinitást/vágyat és ha nem szeretnél hosszú, keskeny anyaggal sávról sávra dolgozni magad körül, bátran válassz másik eszközt!

  • Szövött karikás (hordozó) kendő

A karikás kendő egy kb. 180-200 cm hosszú anyag, amelynek egyik végén található két karika, ezek a karikák gondoskodnak a megfelelő szorosság kialakításáról. A karikás kendőt újszülött kortól egészen a hordozós kor végéig használhatod, először egyedül, önálló eszközként, aztán később kiegészítő eszközként nagyon szuper! A kiegészítő eszközként egy bármilyen olyan eszköz mellé használható, ami két vállas hordozást biztosít, ilyen a csatos,a mei tai, vagy a hosszú szövött kendő.

A karikás kendő profi és kényelmes hordozást biztosít elöl és csípőn is. A háton hordozás is nagyon jó vele, de az inkább csak a nagyon gyakorlottaknak való.

Előnyei:

Hátrányai:

  • Féloldalas terhelés
  • rövidtávú használat, a féloldalas terhelés miatt

Nagyon jó, ha kéznél van a karikás kendő, ha megyünk oviba/suliba be és ki, rövidtávú használatra van szükség gyorsan. Pici babáknál, egészségügyi okokból (ortopédiai probléma, izomtónus eloszlási zavarok ) van úgy, hogy kis terpesztésre van szükség, amely a csípőn karikás kendőben remekül meg tud valósulni.

A karikás kendők többféle vállmegoldással készülhetnek:

  • húzott
  • hajtott
  • és a kettő között, ilyenek a Divák, ami szép és kényelmes is általában mindenkinek

Perla karikás kendő-Diva Essenza

Cedro karikás kendő-Diva

karikás kendők, Divák, sok színben elérhető

Próbáld ki, vagy kölcsönözd, hogy meg tudd, Te szeretnéd-e a karikás kendőt. 🙂

  • Pöti karikás kendő

A Pöti egy rugalmas anyagú 160 cm hosszú karikás kendő, amelyen ugyanúgy rajta vannak a karikák, csak nem olyan nagyok, hanem kis karikák vannak rávarrva húzott vállmegoldással. A karikákat párne fedi, ezzel megakadályozva a gyerek kezét, hogy oda tévedjen.

Az anyag összetétele lehetővé teszi, hogy a karikában szinte sosem kell rendet rakni, húzható-engedhető anélkül is, hogy bármikor is rendet kelljen benne rakni.

Nagy melegben kellemes viselet, hűs érzetű és hűs tapintású is.

Pici babákhoz éppen olyan jó, mint nagyobbacska totyogókhoz. A kötésmódja eltér a szövött karikástól, nem úgy kell kötni, mivel rugalmas alapanyagból van.

Rugalmas anyagú karikás kendő

Rugalmas karikás kendő

Pöti karikás kendő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .