Amiért a babák alvásáról szóló könyvek elmehetnek a fenébe
Hónapok óta nem aludtam rendesen, szóval valószínűleg elég zavaros leszek. Az agyamban úgy kavarog minden, mint a szoptatós párna belsejében a sok kis golyó, az összefüggő gondolatok megalkotása pedig mostanában nem az erősségem. Mégis mondanom kell valamit a kimerültség és a tompultság mélységeiről, szólnom kell kialvatlan szülőtársaimhoz, és figyelmeztetnem kell őket arra a csapdára, amit a babák alvásáról szóló némely könyv jelent. Több alvást ígérnek, ezzel édesgetik magukhoz a szülőket: mindig van bennük egy nyugodt hangú nőszemély, akit csak babákkal suttogóként emlegetnek, és azzal büszkélkedik, hogy gyengéd módszerekkel fogja rávenni gyermekünket arra, hogy többet aludjon (khm… mesebeszéd).
Az első babámmal a kötődő nevelés mellett tettem le a voksomat, azaz egyetlen egyszer sem hagytam sírni vagy nyűgösködni, és az alvás befolyásolásának vagy az önmegnyugtatás bátorításának minden formáját szentségtörésnek tartottam. Miután két évig éreztem szakadatlanul lábtörlőnek magam és árnyékának egykori önmagamnak, fogadalmat tettem, hogy legközelebb legalább egy kicsit másként fogom csinálni. Mire a lányom megérkezett közénk, már túl voltam azon, hogy egyetlen nevelési filozófia mellett kötelezzem el magam, és vérmes reményeket fűztem ahhoz, hogy az egykor elutasított altatós könyvek most majd megtámogatnak mindazzal az információval és stratégiával, ami ahhoz kell, hogy jó alvót faragjak a babámból, magamat pedig többé-kevésbé épelméjű állapotban tartsam. Nem voltam teljesen eltökélt, de hajlandó voltam kievezni ezekre az ismeretlen és háborgó vizekre.
Az igazság azonban az, hogy szinte semmit nem találtam ezekben a könyvekben, ami segített volna abban, hogy akár én, akár a babám jobban aludjunk. Ezek a könyvek tulajdonképpen megfoghatatlan ígéretekkel voltak tele, sőt, olyan téves információkkal is, melyek megerősítették azt a hazugságot, hogy én kigondolhatom, mennyi és milyen alvásra van szüksége a babámnak. Nem is csoda, hogy eleve rojtos idegeimre teljes pusztulást hoztak – álljon most itt egészen pontosan az, ami miatt elmehet mind a fenébe:
1. Mindenen ott a cukormáz.
Már nem érdekel, hogy a könyvnek a Legkíméletesebb, legkönnyebb, legnyugodtabb, legboldogabb, legbékésebb altatási módszer-e a címe – tudom, hogy a sírás nem marad ki belőle. Mellébeszélés a javából. Nincs gyengéd módja annak, hogy egy kisbabát rávegyél olyasmire, amit ő nem akar megtenni. Ha lenne olyan módszer, amivel ez könnyek nélkül működik, akkor nem lenne szükségünk a könyvre. Csak letennénk a kicsit, és addig paskolgatnánk a hátát, amíg el nem alszik. Ezt már mindannyian próbáltuk. Rohadtul nem működött, szóval megvettük inkább ezt a nyamvadt könyvet! Álságos dolog nem beszélni a sírásról, ami ránk vár. Persze mindig idéznek egy kis történetet attól az egyetlen szülőtől, akinek bevált: „szinte hihetetlen volt, a kis Jimmy egyetlen egyszer sem sírt, és azóta is nagyszerűen alszunk!” Drága barátaim, kezdjük azzal, hogy ha simán le lehetne fektetni egy kisbabát anélkül, hogy sírna, akkor tulajdonképpen nem is lenne problémánk.
2. Az egymásnak ellentmondó tanácsok eredménye az, hogy a fáradt, érzékeny szülő mindent agyonelemző elméje megbomlik.
Az alvás hosszúra tud nyúlni, de ha hagyod túl sokat aludni a babát, felborítod az alvás és ébrenlét tökéletes harmóniáját. Ne vedd fel a babát, mert azzal kétértelmű üzenetet közvetítesz felé, de feltétlenül nyújts neki vigaszt, ha beteg vagy fogzik! Tápláld igény szerint, kivéve, ha éjjel ezt kényelmetlennek érzed! Ne hagyd, hogy melletted aludjon, de ha melletted alszik, több alváshoz juthatsz. … Nem volt jó megoldás. Bármit is tettem, az egyszerre volt jó és rossz. Ez zajlott le bennem azokban a hónapokban, amikor az altatós könyveket olvastam.
3. Soha nem ismerik el, hogy a tápszerrel táplált és a szoptatott csecsemők emésztése különbözik, és ez hatással van az alvásra.
Tudományos tény, hogy az anyatej könnyebben és gyorsabban emészthető, mint a tápszer, így a szoptatott csecsemők általában gyakrabban esznek, mint a tápszerrel táplált babák. Szerintetek is érdemes lenne ezt megemlíteni, amikor arról van szó, hogy a baba képes-e egyhuzamban többet aludni evés nélkül?? Ezek a könyvek átsiklanak a kérdés felett. Milyen jól jönne, ha a könyv borítóján lenne egy figyelmeztetés: „amennyiben Ön úgy döntött, szoptatni fogja kisbabáját, a könyvben olvasható dolgok nagy része nem igazán fog Önöknél beválni. Azért megpróbálhatja, amilyen elkeseredett most, mi ugyanúgy eltesszük az Ön 16 dollárját és 95 centjét a könyvért, de készüljön fel rá, hogy annyi folyamatos sírástól, amennyit hallani fog, beszakad majd a dobhártyája.”
4. A könyv rávesz, hogy vezess alvásnaplót, amivel végülis papíron dokumentálttá válik a gyengeelméjűséged.
Ezek a könyvek folyton arra unszolnak, hogy vezess alvásnaplót, hogy alváshiányodat percnyi pontossággal követni tudd, amitől majd úgy érzed, hogy az irányításod alá vontál valamit, amit képtelen vagy irányítani. Ha egyszer táblázatba tudom foglalni, akkor rendbe is tudom hozni, nem? Nem. És az alvásnaplózásnak úgy az ötödik napján szíved szerint Dunának mennél, amikor az adatok leplezetlenül megmutatják, milyen szánalmas az alvásod/életed. Az egészben az a vicces, hogy még kevesebbet alszol, hiszen időt kell szánnod a napló vezetésére is. Egy dologra jó azért: beszédtéma lehet, amikor kiborultok a pároddal. Öt napja nem alszok egyhuzamban két óránál többet – figyeld az adatokat!
5. Úgy beszél a fogzásról, a betegségekről és az új fejlődési szakaszok beköszöntéről, mintha ezek ritka események lennének – közben pedig ez az alap.
Azt írja: „természetesen ha az Ön gyermeke esetleg beteg, vagy fogzik, tegyen meg bármit, ami megnyugtatja a kicsit, és ha jobban lesz, visszatérhetnek az alvástréninghez”. Amikor jobban lesz? Soha nincsenek jobban! A fogzás átmegy egy náthába, amiből kikerekedik egy új mozgásfejlődési szakasz, amiből hasmenés lesz, majd újra fogzás – végtelenített folyamat. Úgyhogy szeretnék látni egy külön fejezetet – vagy egy külön könyvet -, amelyet a fogzás mibenlétének szentelnek, és annak megértésének, mi számít betegségnek, vagy hogy egyáltalán milyen is az, amikor egy baba olyan, mint egy normális baba. Ja, hogy ilyen könyv nincs, mert ez egyszerűen a szülői lét legmélyebb bugyra? Fenébe.
6. Nem veszik figyelembe, hogy az életedben vannak más dolgok is, nemcsak a babád alvásával kapcsolatos megszállottságod.
Attól pedig mentsen meg az ég, hogy esetleg a kicsi mellett több gyereked is legyen, akiket szintén megpróbálnál elaltatni vagy ellátni, mert ők aztán biztos akadályozni fogják azt a pontosan megszabott, tökéletesen végrehajtandó altatást, amit ezek a könyvek az alvás szent gráljának tartanak. Mi van akkor, ha a párod sokáig dolgozik, és két (vagy több) gyereket kell egyedül lefektetned? Mi van akkor, ha egyedül neveled a gyerekeidet? Mi van akkor, ha az alváshiány miatt migréned van, és most azonnal le kell fektetned a kicsit, mielőtt még szétrobban a fejed, pedig hol van még a kihagyhatatlan fürdetés, az esti mese vagy a levendulaillatú teljes testes babamasszázs? Mi van akkor, ha egyszerűen élvezni akarod ezt a szülőség nevű izét, és nem akarod agyonszervezni minden másodpercét? Hol van az erről szóló fejezet, mi?
7. A könyvek módszerei valójában az ellenkező hatást váltják ki.
Az egyik úgynevezett „könnyek nélküli” módszer, amit kipróbáltam, arról szólt, hogy vegyem fel a lányomat minden alkalommal, amikor nyűgös (értsd: amikor sír), és tegyem le abban a pillanatban, amikor abbahagyja, ami szerintem a baba hergelése. Körülbelül 45 másodperc után hagytunk fel ezzel a technikával. Az erről szóló fejezetnek azt a címet kellene adni, hogy „Vigasztalhatatlanságig ki akarja-e készíteni a gyerekét?” Egy másik könyvben pedig a cuki nevű csiszi-csoszi módszer szerepel, aminél a kiságy mellől indulsz, hogy a baba legalább tudja, hogy ott vagy, amíg úgy üvölt, mint egy légvédelmi sziréna, és minden éjjel egy-egy lépéssel távolabb csiszi-csoszizol, amíg végül elfogadja, hogy már nem is lát. Jaj, drága kicsikém, kiborít, hogy nem veszlek fel és nem etetlek meg? Mit szólnál, ha egy kis sót is dörzsölnék ebbe a sebbe: itt fogok ülni melletted, hogy maaaajdnem elérj. Na mi az? Hánysz a sírástól? De hát itt vagyok, épp csiszi-csosziztam egyet. Hát nem szuper?
8. Elfelejtik megemlíteni, hogy biológiai programod arra késztet, hogy reagálj a kisbabád sírására, és ha ezt nem teszed meg, akkor magzati pózban ringathatod magadat előre-hátra az ágyadban, teljesen befúrva magad a takaród alá, miközben könny csorog az arcodon, és az egyetlen olyan barátnődnek sms-ezel, akiről tudod, hogy nem fog elítélni: „olyan, mintha be akarnám törni!”, mire a barátnőd azt írja: „a gyereked nem ló, nem törheted be”, és azt kívánod, hogy a barátnőd folyamatosan nyugtatgasson, hogy jó döntést hoztál, ugyanakkor másra sem vágysz, mint hogy valaki azt mondja neked: „menj már oda a kisbabádhoz és öleld át szorosan, aztán felejtsd el azt a hülyeséget, amit olvastál!”
Fordítás forrása: Brandy Ferner: Why baby sleep books can suck it http://www.huffingtonpost.com/brandy-ferner/why-baby-sleep-books-can-suck-it_b_6649990.html 2015. február 13. * Brandy a Birthing from within képesített szülésfelkészítője és szüléstörténet-feldolgozója, valamint dúlája Kaliforniában, Orange megyében. www.brandyferner.com A szülői lét mindkét oldalát képviseli, tiszteletben tartja és megérti: a Waldorfot és Spongya Bobot egyaránt.
Fordította: Patik Réka
A babák, kisgyerekek alvásával foglalkozom pszichológusként és négy gyerekes anyaként is évek óta. Sokféle szakirodalmat elolvastam a témában a tudományos cikkektől az anyáknak szóló self-help könyvekig. Mindezt azért, mert azt láttam, hogy a magyar könyvpiacon a babák alvásával kapcsolatos irodalom pszichológiailag kifejezetten káros módszereket ajánl. 2009 óta, mióta kutatom a témát, két jó könyv is megjelent (magyarul is) a témában, amely a fenti szerző által felvetett problémákat megfelelően kezeli.
Az egyik szerzője Elizabeth Pantley, a No-Cry Solution könyvsorozat Amerikában sikeres szerzője. Magyarul az alvással kapcsolatos első, 2002-es kiadású (saját felméréseken és tudományos eredményeken alapuló) Békés álom, könnyek nélkül című könyve elérhető. Ez a könyv nem univerzális megoldásokat ad, hanem megoldási ötleteket, amelyekből minden család (együttalvó, különalvó, szoptató, tápszeres, cumis, ringató, stb.) felépítheti a maga számára vállalható és komfortos megoldási tervet. Alvásnaplóval dolgozik ugyan, de kifejezetten javasolja, hogy 10 napnál gyakrabban _ne_ naplózzunk (= 10 naponta/ 2 hetente 1 éjszaka és egy nappal naplózásáról van szó). Nem állít irreális elvárásokat sem a baba, sem a szülő felé, és nagyon sok őszinte beszámolót tartalmaz szülőktől, akik kipróbálták a módszereket “saját bőrükön”. (Egyébként a szerző írt azóta még két, az elsőnél korszerűbb eredményeken alapuló, jobban kidolgozott könyvet a gyerekek alvásáról, ezek angol nyelven elérhetőek.)
A másik ilyen könyv a Kérdések és válaszok az altatásról című (Marcie Jones és Sandy Jones szerzőpárostól, eredeti megjelenésben 2010-ből). Ez szintén tudományos tényekre alapoz, kifejezetten különbséget tesz a tápszeres és szoptatott babák között, és higgadtan elemzi a különböző “alvástanítási” módszerek előnyeit és hátrányait.
Mindkét könyv tudományosan megalapozott, és hiteles információkon alapul, a szülőt egyéni lehetőségei megvalósításában támogatja, miközben dönteni képes önálló felnőttként kezeli, és nem egy megváltó módszert kíván “eladni”. (A másodikként említett könyv hiányossága véleményem szerint, hogy a sírni hagyásos módszerek ismert pszichológiai és élettani hatásait nem ismerteti eléggé, de összességében vállalható műről van szó.)
Fontos továbbá, hogy egyik könyv sem ígér teljes sírásmentességet (bár az első címéből úgy tűnhet), elfogadják, hogy a baba kommunikációjának része a sírás, és segítenek abban, hogy a szülők azt konstruktívan kezelhessék.
Mindezt azért írom, mert a fenti cikk alapján úgy tűnhet, hogy “az alvós könyvek összességében használhatatlanok”, és nincs segítség. A fogzásra, fejlődési ugrásokra, betegségekre valóban nincs segítség (ezt ők is elismerik), viszont egy, a családra szabott, egészséges, jól kialakított rendszer sokat segít ezeknek az időszakoknak az átvészelésében is.
Tehát, Alvásért Küzdő Anyukák, kitartás, vannak használható megoldások!
Fehér Andrea
Kedves Andi,
Nagyon köszönöm, nagyon értékesek az ajánlásaid! 🙂
Regina
Ez a bejegyzés szívemből szólt! VÉGRE!!!! Minden betűje arany. Még akkor is, ha lehet, hogy van olyan könyv a piacon, ami nem konkrétan ismertet mindent legyőző technikákat, de bejött már a buszon mellettem ülő férfi üknagyanyjának a kollégájának a szomszédjának, akiről később kiderült, hogy a könyv szerzőjének rokona. Még egy pont lehetne, hogy sok ilyen könyvet olyan ír, akinek egyébként kiváló alvó a gyereke, de HALLOTTA, hogy másnál beválhat ez, vagy az.
Én is csak annyit tudok hozzátenni, hogy minden szava igaz! Mélyen elkeserítő, hogy ezeknek a “könyveknek” van piaca, és az amúgy is frusztrált, bármit-megtenne-a-gyereke-üdvéért szülőt ilyenekkel húzzák le. Abban a “könyvben”, amit én olvastam a témában, egyszerűen le volt írva, hogy az írónak milyen szuperül alvó gyerekei voltak: pontosan meg tudta mondani, mikor kell elkezdeni altatni a gyereket (arra már nem tért ki, mik voltak a jelek), 5 perc után csak letette őket és már aludtak is (anélkül, hogy bármit is csinált volna, pl. ének, mese, simi, stb.)… színtiszta fikció.
Szóval örülök, hogy ez a bejegyzés megszületett, és remélem más nem dobja ki a pénzt az ablakon egy ilyen kiadványra.