Együtt aludjunk, vagy külön a babától? Avagy igény szerinti alvás

Együtt aludjunk, vagy külön a babától? Avagy igény szerinti alvás

Együtt aludjunk, vagy külön a babától? Avagy igény szerinti alvás

Igen, igény szerint. Talán mostanában úgy tűnhet mindent így fogalmazok meg, hogy igény szerint. Szerintem ez az elfogadás, a megértés alapja. Mindent az igények szerint, mindent úgy, ahogy számunkra élhető és elfogadható.

Nem gondolom azt, hogy a mai világban mindenből csak egy üdvözítő megoldás létezik. Az alvásról sem gondolom ezt. Vekerdy írja: “Aki azt gondolja hogy igaza van, az biztosan téved.”

Szeretném itt leírni azt, hogy nálunk hogy van, mi hogy oldottuk meg és persze abban is megerősíteni, ha Te másképp csinálod, akkor az is úgy van jól, ha nektek jó. Hiszen biztosan alakítanátok, ha nem lenne az.

Nálunk mostanra a sokadik formáció áll fent, és így visszatekintve mindig úgy alakítottuk, hogy mindenki a leginkább ki tudja pihenni magát. Hiszen másnap munka, vagy háztartási feladatok várnak, tehát muszáj, hogy valamennyire pihentek legyünk az adott élethelyzetben is.

Elvek a kukában

Elvek. Így indultam én is. Mármint elvekkel. De az elvekkel nem tudtam kipihenni magam. 😀

Jött a gyerek és átírt mindent a maga kis tökéletességével. Ő nem akart egyedül lenni, nem aludt magában. Nelli. Miért is aludt volna? Mi szülők miért alszunk együtt a párunkkal? Mert nem jó egyedül? Akkor a kicsi kincsünktől miért várjuk ezt el, gondoltam én.

Nos, igen, tőlünk is elvárták ekkora korban. Ekkoraként talán mi is egyedül aludtunk.

Ezek voltak az én elveim. A gyerek aludjon külön, a szülői ágy szent és sérthetetlen. De miért is?

Szerintem mintával tanulnak a gyerekek és mit látnak? Apa és Anya együtt alszanak, engem pedig külön raknak és nem alhatok velük…sztem ezt érzik a gyerekek.  Az enyém ezt érezte, ezt érezhette.  Amikor elkezdtünk együtt aludni, akkor elkezdett valóban aludni, nem kelt fel annyiszor, és én is sokkal pihentebb voltam, elkezdtek működni a nappalaink is.

 

Együtt aludjunk, vagy külön a babától? Avagy igény szerinti alvás

 

És itt jön a képbe az igény szerinti elképzelés. Mert tényleg vannak olyan szülők, akik nem tudnak együtt aludni a gyerekkel. Szerintem ez is rendben van, ha mindenkinek rendben van. Ha a szülő és a gyerek is jól érzi így magát, akkor nekik ez a megoldásuk.

Én megtanultam velük aludni és ez annyira jóleső és összekovácsoló volt számunkra. A mai napig gyógyulunk ebben, a napi stresszt biztosan el tudjuk engedni a közös érintésben, a testkontaktusunkban. Én ezért is örülök, hogy együtt alszunk.

Ezért nagy vonalakban most az együtt alvás előnyeiről fogok írni, arról, hogy mit adunk ezzel gyermekünknek és mit kapunk tőle mi magunk is.

Mit fontos tudni a csecsemők és kisgyerekek alvásáról?

Teljesen másképp, más ciklusokban alszanak. Éber és mély alvás szakaszok váltakoznak náluk és az éber szakaszban gyorsan felébrednek, ha bármilyen érzés elfogja őket. pl. éhség

Az éber szakaszban, ez a REM szakasz, sokkal gyorsabban és dinamikusabban fejlődik az agy. Így az első életévben az alvásuk az agyfejlődéséről is szól, hiszen 80 % fejlődésen megy keresztül.

Miért jó ez nekik?

Azért jó ez nekik, mert régen nem ágyakban és párnákon aludtunk, hanem bizony fákon és elbújva a barlangunkban, mert előemberként mi magunk is zsákmányolhatók voltunk a különböző ragadozók számára.

Mit tud a kisbaba? Azt tudja, hogy melegben biztonságban van, nem fog kihűlni, rögtön kaphat enni is. A túlélése azon is múlt, mennyire szolgálták ki a szükségleteit, mennyire reagáltak gyorsan egy-egy szükségletére.

Miért aludjunk együtt, ha a mostani felállás nem jó?

Az együtt alvás segíti a babák nyugodt alvását, könnyebb elalvását. Ki szereti, ha 1 órán át kell altatni a gyereket, majd miután nagy nehezen kilopóztunk tőle, 1 óra múlva ismét fent van és segítséget kér.

Hát ez minden csak nem pihentető szülő számára.

A legújabb kutatások alapján a szülői jelenlét még az alapvető szabályozási funkciók működésére (légzés, testhőmérséklet szabályozása) is hátassal van. A szoptatás sikerességét befolyásolhatja az éjszakai szoptatás, ha a közelben vagyunk ébresztően hatunk a babánkra, így biztosan fel kel enni, ez pedig már a szoptatást is megalapozhatja.

Az együtt alvás növeli a baba és gyermek biztonságérzetét és a szülő-gyermek kötődést is erősítheti, persze abban az esetben, ha ez a szülőnek nem terhes, kellemetlen vagy dühítő szituáció. A bennünket felnevelő generációnak az együtt alvás lehetősége általában furcsa, mi több helytelen, hiszen a 20. század egyik vívmánya a csecsemő minél korábbi elszeparálása volt az Anyától, ez azért volt, hogy gyermekből minél korábban önálló embert csináljanak. Ha ennél régebbi kort nézünk meg és kutatunk benne, akkor egyértelművé válik, hogy az elsődleges gondozóval- aki általában az édesanya volt az együtt alvás általános és természetes volt, vagyis akkoriban ez volt a bevett szokás és mint olyan teljesen elfogadott is volt.

Biztonságosan együtt

Hogyan lehetünk biztonságosan együtt kisbabánkkal? Pár fontos szabálya van a biztonságos együtt alvásnak.

  • Ne dohányozzon az, aki együtt alszik a babával
  • Soha ne legyen alkohol vagy drog hátasa alatt, amikor lefekszik.
  • A közös fekvőhely matraca kemény legyen,
  • A babát ne fektessék a felnőtt párnájára
  • Nem javasolt az együtt alvás ha a szülő szélsőségesen kimerült, illetve ha a baba vagy a felnőttek egészségügyi állapota nem megfelelő.
  • Ha azt érzi: Én így nem tudok aludni..

 

Egyet biztosan tudok a gyerek nem marad végérvényesen a szülői ágyban. Biztosan ki fog onnan költözni, ez mindössze idő kérdése. Van olyan gyerek aki korábban és van, aki később.

Támogassuk és kísérjük az önállósodás útján, amely előbb vagy utóbb mindenképpen elérkezik. 🙂

 

Szeretettel,

[ABTM id=12318]

 

 

 

1 thoughts on “Együtt aludjunk, vagy külön a babától? Avagy igény szerinti alvás

  1. Pallagi Zsuzsanna says:

    Jo alvast! A most 10 eves nagylany masfel eves volt, amikor bekoltozott a szuloi agyba… akkor adtam fel az elveket, es azota van nyugodt ejszakank. Amikor Apa nincs itthon, vagy igenyli (rossz napja van, beteg volt stb), most is velunk alszik -kinyitjuk a vendegagyat es odatoljuk a szuloi agyhoz, Anya oldala melle… Steff, a pici, elso pillanattol velunk alszik, ez nem is volt kerdes… es attol fuggetlenul, milyen nagyon eleven nappal, olyan nyugodt ejjel… csak szopizni ebred fel, de az is nyugalomban, felalomban. Es mivel delutanonkent (suliszunetben es 7vegen a nagylannyal egyutt) kozos alvas van (mint egy nagy alomnyi kutyakolyok az anyjukkal, a szamarfeszekben), mindenki birja a napot jo kedvvel es egeszseggel. Elvezzuk. Es amikor Apa is teheti, neki sincs ellenvezese, sot, szivesen “elcsaklizza” a gyerekeket egy kis alvasra,mert neki is pihentetobb a kozos szuszogasban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .