Tandem szoptatás, avagy a testvérek egyidejű szoptatása

Két gyerek egyidejű szoptatása

Tandem szoptatás

Nagyon készültem rá, nagyon akartam a tandem szoptatást, de végül nem sikerült hosszasan együtt szoptatni a két gyermekemet. Amikor 5 hónapos várandós lettem, akkor egyszerűen elfogyott a tejem, ennek köszönhetően a nagyobbik gyerkőcöm már nem akart szopizni. Voltak még alkalmak, de nagyrészt már nem volt érdekes a számára, így abbahagyta.

Amikor megszületett a testvére, akkor megkínáltam, szeretne-e Ő is szopizni és nagy bőszen elfogadta. Ez az egy közös szopizós élményünk van. 🙂

Nem sikerült, mert pár hónap leforgása alatt elfelejtette a szopizást, nem jött a tej, nekem meg egy picit fájt is. Inkább csak rágta, de nem tudott már szopizni. Nagyon érdekes tapasztalás volt ez.

Éppen ezért készült ez az írás, egy kis lényegre törő bejegyzés a tandem szoptatásról, mire figyeljünk, vagy éppen nem muszáj abbahagyni a testvér érkezése miatt.

A testvérek egyidejű szoptatását nevezzük tandem szoptatásnak.

A mi kultúránkban még kevésbé elfogadott a különböző életkorú testvérek szoptatása, de szerencsére egyre több édesanya hallgat anyai ösztönére és választja ezt a csodálatos kapcsolatot gyermekei számára.

A legtöbb esetben semmilyen orvosi és egészségügyi indok nincs arra, hogy a várandósság idején minél előbb leválasszuk a nagyobb gyermekünket. Inkább az ismeretek hiánya miatt javasolják az anyák többségének az elválasztást, bele sem gondolva, hogy a szoptatás abbahagyása lelkileg megviseli anyát és gyermekét egyaránt.

Hiszen szoptatás során nem csak az anyatej tápláló hatására kell gondolnunk, hanem a lelki kapcsolatra, amely a biztonságot, megnyugtatás és a közelséget adja gyermekünk számára.
A nagyobb gyermek kevésbé lesz féltékeny testvérére, hiszen a kicsi érkezése miatt nem kellett lemondania egy számára fontos dologról.

Néhány tudnivaló a tandem szoptatáshoz:

  • nem kell különösebb tisztasági óvintézkedés a melleknek, a normál tisztálkodás, fürdés elegendő. Kivétel, ha szájpenésze vagy valamilyen fertőzése van valamelyik gyerkőcnek.
  • a szervezet elegendő tejet fog termelni mindkét gyermeknek, ha az újszülött súlyfejlődése nem kielégítő, akkor figyeljünk arra, hogy biztosan eljusson a hátsó zsíros tejig, hagyjuk hosszan szopizni a csecsemőt
  • mindkét mellből szoptassuk mindkét gyermeket, hiszen a szimmetrikus ingerek fontosak az idegrendszer fejlődéséhez
  • gyakori, hogy a nagyobb gyermek is elkezd gyarapodni, hiszen az anyai szervezet a kicsinek termeli a táplálóbb tejet, mert ő az első számú fontossági sorrend
  • eleinte a nagyobb is gyakrabban akar szopni, de ez idővel alább hagy, amikor megszokja, hogy nem veszik el tőle a cicit
  • anya is többet tud pihenni, hiszen a szoptatások alatt kénytelen kényelmesen elhelyezkedni
  • a kisbaba mellett a nagyobb testvér „túl nagynak” tűnhet, e miatt sok anya érez bűntudatot,hogy még mindig szopizni hagyja, de a hetek múlásával belátja,hogy a szoptatás mindenkinek előnyére válik.

 

Mielőtt valaki lebeszélne a szoptatásról és az elválasztást javasolná, kérj információt olyan kompetens szakembertől, aki ebben a szakmában dolgozik!

Szabóné Kis Éva

szoptatási szaktanácsadó

20/4108167

szabonekiseva@freemail.hu

Köszönöm Szabóné Kis Évának a cikk elkészítésében nyújtott szakmai segítséget!

kép: Facebook /Micah Woodbury

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .