Nagyon sokszor kérdezitek meg, hogyan kell “jól” mosni a mosható pelenkákat. Most leírok Nektek 9 olyan tényt, ami segíti tisztán tartani a pelusaitokat ezáltal higiénikusabban a babád fenekét.

1) Legyen elég víz

Nagyon fontos a megfelelő víz mennyisége, a pelenkák mosásakor. Hiába, kevés vízben nehéz alaposan kimosni a pisit és a kakit a pelusokból. Az öko barát mosógépek kevés vizet használnak, azért érdemes a pelusoknál, extra öblítést vagy előmosást választani. Ha elég víz van a mosáskor, akkor tisztábbak és frissebbek lesznek a pelusaid, tudom, mert leteszteltem. 🙂

2) Ne rakd túlzottan tele a mosógépet

Ez pont arról szól még, amit az első pontban írtam. Ha túl sok pelenkát teszel a gépbe, akkor az azt jelenti, hogy a mosáshoz szükséges víz alacsony, mert a túl sok ruha elveszi a vizet. Használd a maximális súlyhatárokat a mosógép utasításai szerint, és ne felejtsd el, hogy a kézikönyvben található mérési adatok a nedves (ruha) anyagra vonatkoznak (ami a szuper-abszorbens (azaz nedvszívó) pelenkánál teljesen más fajta anyagot takar, tehát nedvesen nehezebb, több vizet szív fel, mint az átlag ruha. Megállapítható, hogy az 5 kg-os mosógépek esetében általában 2 naponta mosnod kell, vagy ha többet vársz, már nagyon tele lesz a gép és kevés lesz a víz, hiszen az ökobarát mosógépek víztakarékosak. 🙂

3) Mosd a pelenkabelsőket 60 fokon

Ahhoz, hogy a pelenkabelsők valóban higiénikusan tiszták legyenek, 60 ° C-os hőmérséklet szükséges. Alacsonyabb hőmérsékleten nincs garancia arra, hogy a pelenkabelsőkben található összes baktérium elpusztuljon. A bacik számos problémát okozhatnak a babáknál még, pelenka dermatitisz (pelenkakiütés), gyulladások. Arról nem is beszélve, hogy a természetes alapanyagú pelenkákat különösen a bambusz pelenkákat nagyon ízletesnek találják a bacilusok, vagyis tök simán lebontják…ami azzal jár, hogy kihullik a bambusz, megkopik.

4) Szükséges a pelenkák előmosása kézzel?

Nem feltétlenül kell! Arra van szükség, hogy kivedd a kakit, (ha pelenkapapírt használsz, akkor ez elég egyszerű) öblítsd ki, majd helyezd a pelenkát egy pelenkavödörbe vagy egyenesen a mosógépbe. A kézben való előmosás nem szükséges, esetleg öblítés. A PULT sose dörzsöld! Megsértheted a PUL részt, és akkor átenged a pelenkád!!

5) Használj okszerűen mosószert

Bármilyen mosószert használhatsz, amelyet szeretnél, ha nem okoz semmilyen nemkívánatos reakciót. Én szeretem az ökológiai tisztítószereket, amelyek nem terhelik a környezetet. A szappannal érdemes vigyázni, a gyapjú pelusokat eltömíti (egyszerűen impregnálja a gyapjú felületét, ami nem túl előnyös a gyapjú pelenkáknál). Ha mégis szappan alapú mosószereket szeretnél használni, győződj meg róla, hogy a mosóprogram sok vizet használ, és a végén még több öblítést is végez.

Vedd figyelembe a kiválasztott mosószer adagját. Több por/gél nem igazán jelent jobban mosott pelenkákat, vagyis tisztábbakat. Éppen ellenkező a hatása, ha túl sokat használsz, akkor nehezebb lesz kiöblíteni és a pelenkákban benne maradhat, eltömítheti őket (majd irritálja a baba bőrét). Különösen a vízhiánnyal kombinálva (lásd az 1-2. pontot) ez igen jelentős probléma lehet.

6) Mit csináljak, ha nagyon kemény a víz otthon?

Egy kis szódát adj hozzá a pelenkákhoz a dobba. Ne használj semmilyen öblítőt a pelenkákhoz, mivel csökkenti a pelenkák abszorpcióját (a textilszálakat bevonják, ami a pelenkáknál nem kívánatos, mivel a nedvességet nem lesz képes magába fogadni és megtartani sem.

A házi készítésű „lágyítószerek”, például a hígított ecet vagy a citromsav is jól működnek.

Vízlágyító oldat: 100 ml ecetet vagy 100 g citromsavat 900 ml vízbe keverj el, hagyd feloldani, a citromsavnak azért kell pár perc. Ez 10% -os oldatot eredményez, amelyet klasszikus lágyítószerként tudsz használni.

Figyelem! Nem érdemes tiszta ecetet vagy citromsavat önteni a mosógépbe, mert nem állítható be, hogy hová milyen töménység kerüljön.

7) Mosás után a pelenkákon maradtak foltok. Hogyan lehet megszabadulni tőlük?

Először is, hidd el a pelenkák foltosodása nem jelenti azt, hogy nem tiszta a pelus. Foltos, de tiszta. 🙂 Különösen az első bébiétel bevezetése után előfordulhat, hogy a gyümölcsök egy része foltot hagy a pelenkán. (például a banán ezen a területen bajnok :D). Azonban a szálon lévő folt nem jelent piszkos pelenkát, és biztos vagyok abban hogy a szín idővel eltűnik. Érdemes kitenni nyáron a tűző napra, max. 10 percre.

Ha zavarnak a foltok, próbáld ki a nátrium-perkarbonátot – 60 fokos hőmérséklettel kombinálva – tökéletesen ki tudja fehéríteni. Úgy működik, mint a peroxid, vagy ahogy a napsütés is – nyáron és tavasszal kiszárítja a pelenkákat, és a foltok azonnal eltűnnek (sokkal jobb módja, mint a kémiai fehérítő, ebben biztos vagyok!).

8) Hogyan kell fertőtleníteni a pelenkákat?

Fontos leírnom, hogy ha a pelenkákat megfelelően tároljuk és mossuk, akkor nem szükséges a fertőtlenítésük, csak maximum elővigyázatosságként. Maga a fertőtlenítés csak nagyon komoly esetekben válik szükségessé, például ha a baba nagyon súlyos bélfertőzéssel (rotavírusok és bélférgek) küzd.

Ilyen esetben valóban használj fertőtlenítőszert és magas hőmérsékletet . Ez azonban rendkívül kivételes intézkedésnek bizonyulhat, de ne tedd ezt rendszeresen a pelenkákkal.

Ha vegyi fertőtlenítés mellett döntesz, mosd ki a pelenkákat mosószer nélkül a mosógépben, hogy a fertőtlenítőszert megfelelően kiöblítse a pelusokból.

Fertőtlenítés, ammóniamentesítés: Ha megfelelő fertőtlenítésre van szükséged, akkor helyezd a pelenkákat egy vödörbe és adj hozzá 3-5 kanál perkarbonátot (a pelenkák számától függően) és önts forró vizet (legalább 60 fok), úgy, hogy a vödör félig legyen tele.

A perkarbonát erősen habosodik; mindenképp ajánlom, hogy a vödröt először a fürdőkádba tedd. Hagyd a pelenkákat kb. 2-3 órán át benne és időnként keverd meg.

Ezután tedd az egész vödör tartalmát a mosógépbe, és mosd ki a szokásos programon. Ne felejtsd el jól kiöblíteni a végén!

Ugyanezt alkalmazhatod a foltok eltávolítására, vagy ha úgy érzed, hogy szaga van a pelusoknak, vagy akkor ha kiütése van a babának. Ez a “fürdő” a pelenkát olyanná teszi, mintha teljesen új lenne 🙂

9) A babámnak kiütéses a bőre a pelenka alatt. Mindenki azt mondja, hogy a mosható pelenka okozza. Mit javasolsz?

Többgyermekes tapasztalatom alapján véleményem szerint, nem a mosható pelenka okozza a problémát. A legtöbbször az a probléma, hogy van néhány olyan dolog a pelenkában vagy marad benne, amelynek nem kellene ott lennie.

Általában ezek a mosópor maradványai, így arra gondolok, visszautalva az első pontra, hogy nem elegendő a végső öblítés és a vízmennyisége sem, amiben mosol, így a pisi és a széklet maradványok is bántják, azaz kicsapják a babád bőét.

Ezekre az esetekben érdemes az előzőekben leírt pelenkafürdőt megejteni, perkarbonát vagy citromsavat higítva. keresztül vezessük az előző pontban leírtak szerint. Ha a probléma nem szűnik meg akkor valószínű, hogy a baba vizelete vagy széklete agresszívebbé és irritálóbbá vált (ez például a fogzás során következik be) Ekkor érdemes szárazontartó belsőt tenni a pelusokba, így távol tartja a nedvességet a baba bőrétől.

Érdemes lehet még a Disana bourette selyem betéteket bevetni, eszméletlen, milyen hatékonyan tudja helyrehozni a kicsapott popót. 🙂

Csak lett egy 10.-ik… 🙂

10) Lehet szárítógépben szárítani a mosható pelenkákat?

A pelenka külsőket ne szárítsd szárítógépben, viszont a belsőket száríthatod alacsony hőmérsékleten feltétlenül. 🙂

Amennyiben kérdésed lenne írj, vagy hívj bennünket bátran!

hordozotar@gmail.com, 06304287838

Regina

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..