“Én nem akarok ősközösségben élni, és mások sem, ezért szűnt meg. De az egy-két éveseink akarnak, és szenvednek, mire beleszoknak a mostani rendszerbe. Az anyák szenvednek, mert egyedül hagytuk őket a szocializálási feladattal. Hazugság, hogy ez könnyen megy.” Dr. Kubinyi Enikő etológus írása arról, miért alkalmatlan a mostani családszerkezet arra, hogy kiegyensúlyozott anyaként kiegyensúlyozott gyerekeket neveljünk benne.”
Az Ősközösség egysége
Kedves Olvasó, képzeld el, hogy a Kárpát-medencében élsz, tízezer évvel ezelőtt. Körülötted erdők és rétek, tele medvékkel és farkasokkal. A hideg tél ellen egy barlangba húzódsz a családoddal, a legerősebb férfiak kijárnak vadászni, a többiek a nyáron félretett munkával foglalkoznak, ruhákat javítanak, szárított húsból, gyümölcsből és magokból főznek valamit. 100-150 fős minden nagycsalád, a környékbeliek egymással laza kapcsolatot alkotnak, de időnként persze viták ébrednek a területhasználat miatt. Képzeld el azt is, hogy gyereket vársz.
A Nők egymást segítették
A szülésnél anyád, nagynénéd és nővéred segít, de ők is hallgatnak a bábára, aki hatvan éves korára több száz szülést látott már. A szülés nehéz volt, sok vért veszítettél, napokig nem tudsz felállni, pihenned kell. A gyerekedet nővéred szoptatja, akinek szintén van egy kislánya. Időnként azonban melledre teszi a te lányodat, hogy ne apadjon el a tejed és ne gyulladjon be a melled. A kislánya mellett persze nem tudja állandóan karban tartani az újszülöttet, amúgy is van sok dolga, ilyenkor mindig akad valaki, aki átveszi tőle a babát. Leginkább az unokahúgod rajong a kicsiért, ügyesen ringatja és dúdolgat neki. Ő még csak hét éves, az ujjai gyengék ahhoz, hogy átszúrja a tűvel a vastag bőröket, ezért elnézik neki, ha naphosszat babázik, addig is nyugton van.
