E. Fettweis: A kisbabák és kisgyermekek hordozásáról

E. Fettweis:

A kisbabák és kisgyermekek hordozásáról

hordozókendőben vagy más hordozóeszközben

 

Megjelent: Orthopädische Praxis 46, 2, 2010, 89-94.o.

A kisbabák és kisgyermekek hordozását napjainkig leginkább a csípőízület fejlődésére kifejtett kedvező hatása miatt ajánlották. Ma emellett a kötődés, a hordozó és a hordozott személy közötti kapcsolat miatt is előtérbe kerül. Az ehhez alkalmazott hordozóeszközök részben ellentmondanak az elsőként említett szándéknak. A cikk azokat a biomechanikai feltételeket vázolja fel, amelyek a csípőízületre gyakorolt kedvező befolyásért felelnek.

Kulcsszavak: kisbabák és kisgyermekek hordozása, csípőficam/-diszplázia, kötődés

Egyre népszerűbb dolog a kisbabákat és kisgyermekeket az anya, az apa vagy más személy testközelségében hordozni. Korábban ez szinte egzotikusnak tűnt. Néhány évtizeddel ezelőtt a babájukat hordozókra még szánakozóan vagy akár rosszindulattal néztek, esetleg éppen megszólták őket a járókelők. A szánakozás gyakran a babának szólt, akivel ilyet tesznek. A szerző saját lányai révén tud erről, akiknek babájuk hordozását javasolta. Még rosszabb volt a helyzet, ha ezek az anyák nyilvános helyen szoptattak. Azóta ez már környezetünk részévé vált, és már alig kelt figyelmet.

A babahordozásra buzdító ajánlás a szakirodalomban megjelent azon publikáción alapult, mely a Japánban megfigyelt következő változásról számolt be (1): korábban Japánban szinte alig fordult elő csípőficam, mivel a gyerekeket háton hordozták, a lakásban pedig szabadon mászhattak, majd amikor ez a hagyomány elveszett, megnőtt a csípőficamos esetek száma.

Ez adott lökést annak, hogy a csípőficamot a terpesz-guggoló lábtartással kezeljék (2).

Nagura

1. ábra: Nagura 1940-es publikációjának egy oldala 2 képpel. Nem látható Lorenz-helyzet.

A hordozásra vonatkozó ajánlás azon a megalapozott feltevésen nyugodott, hogy a hordozás a csípőficam megelőzését jelenti, és támogatja a gyermek csípőízületének születést követő fejlődését. Így az erre vonatkozó megkeresésre ortopédusként nyugodtan javasolhatták a hordozást a gyerekre való tekintettel. Eközben ugyanakkor olyan hordozási módok jelentek meg, amelyekkel a gyermek csípőízülete szempontjából nem lehet egyetérteni, sőt, amelyektől el is kell határolódni.

Napjainkban két különböző oka van a gyerekek hordozásának. Az első ok a csípőízület fejlődésének már említett támogatása. A második abban áll, amit kötődésnek neveznek. Ez alatt a hordozó és a hordozott személy közti szoros köteléket értik. Az anyák és apák számára ez abban a vágyban testesül meg, hogy velük legyen a baba. Azt is tudják, hogy a babák nyugodtabbak és elégedettebbek, ha testközelben tartják őket. A pszichológusok és gyermekgyógyászok ezen az alapon támogatják a hordozást. A kötődés kapcsán javasolt hordozási módok azonban gyakran ellentmondanak az elsőként említett szándéknak. A továbbiakban tehát azt mutatom be, hogy milyen biomechanikai feltételek azok, amelyek kedvezőek a csípőízület fejlődése számára, hogy könnyebben állást foglalhassunk a vonatkozó kérdésekben (4, 5, 6).

A természeti népek és azok a civilizált népek, akiknél a hordozásnak hagyománya van, generációról generációra adják tovább, hogyan kell „helyesen” hordozni. Napjainkban hordozási tanácsadók vannak, akiket gyakran hordozóiskolákban képeznek. Itt tanulható meg az, hogy amikor hordozókendővel hordozunk, melyik kendőt érdemes választani (pl. az anyaga miatt), és hogyan kell megkötni (a hordozóiskolákról a mellékletben olvashat). Vannak gyárilag formázott hordozóeszközök is. Ezeknél is gyakran van szükség tanácsadóra (1. és 2. kép).

Afrikai nő

2. kép: Fekete-afrikai nő babával maga előtt – oldalt, csípőre ültetve. A csípőízület több mint 90 fokban hajlik. A hordozókendő teljesen térdhajlatig ér. Ez a csípőízületnek a legideálisabb hordozási mód.

Hosszú ideig úgy hitték, hogy a csípőficam a járás kezdetére a vápa veleszületett lazaságából alakul ki, amely a combcsont hozzá csatlakozó fejét nem képes megtartani (3). Mára széles körben elterjedt az a nézet, hogy a ficam bizonyos mértékben a születést követően alakul ki, ha a lábakat csípőízületből korán vagy túl gyorsan nyújtják tovább a születés előtti maximálisan felhúzott helyzetből, majd pedig azok a vápa nem megfelelő csontosodási folyamatából kifolyólag kificamodnak. A vápa alapesetben eredendően porcból áll, amely lassan becsontosodik. Ez a folyamat a születés pillanatában egyénenként eltérő előrehaladottságot mutat, ami azt jelenti, hogy a csontos forma kialakulása még gyakran nem elég jó (4). A hordozás – ahogyan a japánoknál és más népeknél zajlott, ill. még zajlik – ideális esetben hozzájárul ahhoz, hogy a láb korai nyújtását megelőzze, ezáltal elősegítse a combcsont fejének rögzülését a vápában, és támogassa a vápa porcának csontosodását.

A korai vagy túl erős nyújtás megakadályozását és a combcsont fejének centralizálását a hordozókendők esetében az segíti elő, hogy ezek a kendők egészen térdhajlatig érnek. A fenékizomzat – amely szabad mozgásnál a csípőízületet nyújtja – így nem képes ezt a hatást, vagyis a nyújtást kifejteni. Ebből kifolyólag segíti ez a centralizálást azáltal, hogy minden izomösszehúzódásnál megfeszül, és így nyomást fejt ki a combnyakra és a combcsont fejére (3. kép). A következőképpen képzeljük ezt el: ha be akarom hajlítani a könyökömet, érzem mozogni a bicepszemet. De ha a másik kezemmel ellentartok a behajlításnak, érezhető lesz a feszülés, a bicepsz megdagad, megfeszül.

formázott hordozó

3. kép: Gyermek az anya mellkasán, arccal a hordozó személy felé, egy gyárilag formázott hordozóeszközben. A testhelyzet kedvező a csípőízület számára: a csípőízület bő 90 fokban hajlik, a terpesz a megfelelő tartományon belül, a baba lábai közti anyag teljesen térdhajlatig ér.

A vápa csontosodását az segíti elő, hogy a combcsont feje és a vápa között egyenlő arányban megoszló nyomóerő miatt a porcban hidrosztatikus nyomás keletkezik, és ez indítja el a porc csonttá alakulását. A hordozókendőben a láb kinyújtására tett minden kísérlet egyszersmind a vápa közepének mélyítését szolgáló és az érést, azaz a vápa csontosodását támogató mozdulat. A szerző a 60-as évek végén és a 70-es évek elején vette észre, hogy azoknál a gyerekeknél, akik sokat feküdtek hason, gyakrabban mutatkozott csípőficam. Volt akkoriban egy Amerikából begyűrűző trend, hogy a babákat hasra kell fektetni. Ez szemben állt az általam javasolt terpesz-guggoló testhelyzettel. Támadt ebből egy kisebb szakirodalmi-tudományos vita (6, 7, 8). Azok a biomechanikai feltételek, amelyek mellett ez a cikk is leteszi a voksát, nem vagy nem eléggé voltak ismertek. Utólag azonban ez megmagyarázza, miért hajlamosak a hason fekvő babák a csípőficamra. Ezeknél a babáknál passzív nyújtás éri a csípőízületet, a külső csípőizmok pedig messze nem tudják kedvező hatásukat kifejteni.

Nézzük most, mi a terpesz és a hajlítás legkedvezőbb mértéke. A japán háton hordozás miatt a japán szerző a maga idejében úgy vélte (1), hogy az akkoriban előnyben részesített Lorenz-helyzet* adja ezt. A publikációjában szereplő illusztrációk egyike sem mutat azonban Lorenz-helyzetet (1. kép). Egyik esetben sem volt meg a 90 fok, csak lényegesen kevesebb. Ráadásul a kisebb babákat testvéreik is hordozták, akiknek keskenyebb a háta. A feltehetően leggyakoribb hordozási mód a csípőn hordozás volt, vagyis amikor a babát a medencecsontjukra „ültetik”, ami a csípő leginkább 90 foknál nagyobb mértékű hajlításával járt (3. kép). A későbbi vizsgálatokból az derült ki, hogy különösen előnyös a 110-120 fokban hajlított csípő és a [középvonaltól számítva] 40 fokos terpesz, mivel ennél a combnyak a vápa minden síkjára merőleges, és így különösen kedvezőek a feltételek a csontosodási mag kialakulásához (9). Egyébiránt a kívánatos és alkalmazandó csípőhajlítási szög és terpesz természetesen függ a gyermek életkorától és a hordozó személy testalkatától. Az optimális mérték és az ettől való körülbelüli eltérés tekintetében is különbséget kell tenni. Olyan ez, mint a sebességkorlátozás az autópályán. Az abdukció [terpesz – a ford.] lehetőleg ne menjen [a középvonaltól számítva – a ford.] 55 fok fölé. Az addukció [a térdek közelítése – a ford.] a középvonalon túl veszélyes a csípőnek, mert ekkor a combcsont feje a vápa peremét nyomja, és kárt tehet benne.

Ha szem előtt tartjuk ezeket a csípőízületre vonatkozó biomechanikai feltételeket, egyszerű eldönteni, hogy az egyes hordozási módok a csípőízület számára előnyösek-e vagy elvetendőek. A háton hordozás arccal a hordozó személy felé, terpesztett lábbal kedvező a csípőnek. A kifelé fordított háton hordozás csak a baba nyújtott lába mellett kivitelezhető. A baba lábát a láb súlya nyújtja. A gyermek szinte egyáltalán nem képes csípőjét magától hajlítani, a külső csípőizmok jótékony működését ez kikapcsolja. Hasonlatos ez a hason fekvéshez. Elöl, arccal a hordozó személy felé is lehet a babát lefelé lógó, nyújtott lábbal hordozni, ami ugyanilyen rossz. Vannak azonban olyan hordozási technikák is, amelyeknél a kendőt úgy kötjük meg, hogy a lábak hajlítása és terpesze megfelel az igényeinknek. Ugyanígy léteznek más ehhez megfelelő hordozóeszközök is (3. kép). A kifelé fordított elöl hordozás megítélése ugyanaz, mint a kifelé fordított háton hordozásé, ezért elvetendő (4. kép). Előnyös a csípőn hordozás 90 fokban vagy ennél jobban behajlított csípővel és a megadott nagyságú terpesszel (2. kép).

kenguru

4. kép: Mindkétszer elölhordozást látunk gyárilag formázott hordozóeszközben, balra a baba arccal a hordozó személy felé fordul, jobbra fordítva. Egyik sem előnyös a csípőízület fejlődésének. A láb a csípőízületnél nyújtva van. Hasonlóan ítélhető meg, mint a hasonfekvés.

Különleges helyet foglal el a hordozási módok között az, amikor a baba a hordozó személyen elöl, bölcsőtartásban helyezkedik el (5. kép). Itt a láb csak mérsékelten van behajlítva, és fennáll a veszélye annak, hogy egyik vagy mindkét láb addukciós helyzetben [a középvonalhoz közel – a ford.] helyezkedik el. Ez a szülés utáni első napokban javasolható. Helyes kötési technikával, a fej megtámasztásával és a láb erős felhúzásával azonban már közvetlenül a születés után hordozhatók a babák függőlegesen.

bölcsőtartás

5. kép: Babaerszény bölcsőtartással. A lábtartás nem megítélhető. Fennáll annak a veszélye, hogy egyik vagy mindkét láb középvonalhoz addukciós (zárt) helyzetben van, és ez azért veszélyes, mert a vápa peremére fejthet ki nyomást a combcsont feje. Újszülötteknek lehet megfelelő. Azonban megfelelő kötéstechnikával és bizonyos gyárilag előállított hordozóeszközökben is hordozhatók a babák függőleges testhelyzetben rögtön a születés után.

Vannak még a hordozásnak bizonyos nüánszai, amelyeknek érdemes figyelmet szentelni. Ezek mindenekelőtt a térdízület mozgási lehetőségére vonatkoznak. A térdízületnek szabadon mozgathatónak kell lennie. A kötésmódtól függően futhat úgy egy kendőszár, hogy térdhajlaton túl ér és a térd behajlítását megakadályozza. Ez az ülőcsont és a lábszár közötti ischiocruralis izomzat tartós nyújtását jelenti; részleges farfekvésnél ennek az izomnak a folyamatos nyúlása közrejátszik a csípőficam kialakulásában.

A karoknak szabadon mozgathatónak kell maradniuk, és a légzést nem akadályozhatja semmi. A csecsemőn nem szabad a feltétlenül szükségesnél szorosabbra húzni az eszközt. Kilenc hónap után örömét leli az elnyert mozgásszabadságban. Arckifejezéséből és rúgkapálásából tisztán leolvasható az öröme!

Egy másik probléma a hordozás hatása a hordozó személyre. Ez elsősorban a hordozó személy gerincének figyelembevételét jelenti. Ez ismét csak attól függ, hogy a gyermek súlyát az egyik váll vagy a törzs viseli-e. Az előbbi elsősorban csípőn hordozáskor valósul meg. Ez különösen akkor kedvezőtlen, ha a hordozó személynek oldalirányú gerincferdülése (scoliosis) van, de a nyaki gerinc problémáinál is. Természetesen lehet oldalt váltani. Újabban létezik olyan segédeszköz, amelynek révén a súly egyenlő mértékben terheli a medence két oldalát. A pántjait gyakran elöl kötik meg. Érdemes lenne ezt még közelebbről megvizsgálni.

Melléklet: Gondolatok a hordozóiskolákról és a hordozási tanácsadókról

A hordozós iskolák nem állami intézmények. Olyan magántársaságok, amelyek csak részben védetik le tevékenységüket saját névvel és logóval. Feladatukat abban látják, hogy minél több emberhez vigyék el a hordozást, és hogy hordozási tanácsadókat képezzenek. A hordozási tanácsadóság nem egy szigorúan körülírt szakma. A tanácsadók képességeiket és ismereteiket önképzés, a szakirodalom (10), más tanácsadókhoz fűződő kapcsolataik és a hordozóiskola képzéseinek látogatása révén szerzik. A hordozóiskolák bizonyítványt állítanak ki, amely a tanácsadót feljogosítja az iskola logójának használatára tanácsadóként. Különböző szakmákból kerülnek ki a tanácsadók, például gyermekápolók, védőnők/szülésznők vagy egyszerűen érdeklődő édesanyák közül.

A Trageschule Dresden több mint 15 európai ország 400 tanácsadójából álló nemzetközi hálózattal rendelkezik. Elősegítik a különböző tudományágak közötti ismeretáramlást és publikációs tevékenységet folytatnak. Orvosi normákat dolgoztak és dolgoznak ki a gyermekek hordozására általános és különleges helyzetek vonatkozásában is. A hordozóiskolának saját orvosi tanácsa van, és kétévente Dresdner Tragetage (Drezdai hordozós napok) néven konferenciát szerveznek. Online újságot is kiadnak. A cikkek nagyon gyakran a védőnőknél/szülésznőknél érhetőek el.

*Lorenz-helyzet: az a testhelyzet, amelynél a térd 90 fokban van felhúzva, és a terpesz is 90 fokban nyílik (középvonaltól 45 fokban). http://www.gesundheit.de/lexika/medizin-lexikon/lorenz-stellung (Fordító megjegyzése)

Fordította: Patik Réka

Nyelvileg lektorálta: dr. Bodáné Dajka Mónika

Szakmai segítség: dr. Boda Tamás

Irodalomjegyzék:

  1. Nagura, S.: Angeborene Hüftverrenkung und Wolksgewohnheit. Zenralbl. Chir. Nr. 23 (1940) 1042-1050.

  2. Fettweis, E.: Sitzhockstellungsgips bei Hüftgelenkdysplasien. Arch. Orthop. Unfall-Chir. 63 (1968) 38-51.

  3. Lorenz, A.: Die sog. Angeborene Hüftverrenkung. Ihre Pathologie und Therapie. Enke Stuttgart, 1920.

  4. Fettweis, E.: Die Behandlung des kindlichen Hüftluxationsleidens in Sitzhockstellung nach Fettweis in D. Tönnis (Herausgb.): Hüftluxation und Hüftkopfnekrose. Enke Stuttgart (1978) 30-53.

  5. Fettweis, E.: Über muskelmechanische Bedingungen der Sitz-Hockstellung bei der Behandlung des kindlichen Hüftluxationsleidens. Orthop. Praxis 8 (1991) 477-481.

  6. Fettweis, E.: Zur Prophylaxe des kindlichen Hüftluxationsleidens Z. Orthop. 109 (1971) 905-911.

  7. Mau. H.: Bemerkungen zu E. Fettweis: „Zur Prophylaxe des kindlichen Hüftluxationsleidens.” Z. Orthop. 110 (1972) 270-271.

  8. Fettweis, E.: Erwiderung auf die Bemerkungen von H. Mau über die Arbeit der Verfassers „Zur Prophylaxe des kindlichen Hüftluxationsleidens.” Z. Orthop. 110 (1972) 272-275.

  9. Büschelberger, H.: äthiologie, Prophylaxe und Frühbehandlung der Luxationshüfte. Beiträge zur Orthopädie und Traumatologie 11 (1964) 535-548.

  10. Kirkilionis, E.: Ein Baby will getragen sein. Kösel, 1999.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.